 |
|
|
Megkapjátok, bekülditek, mi meg megmondjuk, igaz-e vagy sem. Ha tudjuk. Mi ez az oldal? Vissza a főoldalra Fanatical Display (fotóblog)  mailto: RSSELKÖLTÖZTÜNK! Az új oldal: kattints! 2006. április 2006. március 2006. február 2006. január 2005. december 2005. november 2005. október 2005. szeptember 2005. augusztus 2005. július 2005. június 2005. május 2005. április 2005. március 2005. február 2005. január 2004. december 2004. november 2004. október 2004. szeptember 2004. augusztus 2004. július 2004. június 2004. május ELKÖLTÖZTÜNK! Az új oldal: kattints!  |
2005. december 16., péntek
Legendaépítés felsőfokon Az alábbiakban nem egy legenda leleplezésről, hanem tudatos felépítéséről lesz szó. A nemrégiben megjelent Eltérített márkák című könyv a „The Blair Whitch Project” („Ideglelés”) című közepes horrorfilm példáján mutatja be, hogyan lett egy sztárok és borzongató jelenetek nélküli, szinte vizsgafilm minőségű anyagból 241 millió dollárt hozó kasszasiker – a tudatos és precíz legendaépítésnek köszönhetően. A film készítői az alacsony költségvetésből eredő pénzszűkéből előnyt kovácsoltak: marketingkampány helyett a nagy ötletet dobták piacra – az „Ideglelés” mitológiáját. A mozifilm marketingstratégiájának legradikálisabb eleme az volt, hogy a premier előtt már két évvel elkezdték a kampány előkészítését, a városi legenda elhintését. Nem a filmmel kapcsolatos üzeneteket terjesztettek, hanem a helyszínnel kapcsolatos kérdéseket hintettek el: tényleg létezett a blairi boszorkány, és a keresése közben tényleg meghalt három egyetemista? Ahelyett, hogy a szokásos ismertetőkkel a történet nagy részét a közönség elé tárták volna, a pletykaéhségre alapoztak. A hírverést apránként építették ki, a marketingszakmában csigalassúságnak számító ütemben. A marketingcsapat később óvatosan, ködösítéssel gyorsította fel a mítosz terjedését: nem lehet pontosan tudni, hol húzódik a dokumentumjelleg és a fikció közötti határ. Az első klipeket nem előzetesként, hanem egy dokumentumfilm leleteként mutatták be. Mielőtt egyetemi filmklubokban vetítették volna a filmet, háromfős promóciós csapatok az „eltűnt” filmeseket kereső fiktív hirdetésekkel plakátolták ki az egyetemi épületeket. 1998-ban a készítők elindítottak egy honlapot. A film „legitimitása” ekkor fejlődött a legtöbbet, s a viták során még inkább terjedt a film mítosza. Később az Artisan filmforgalmazó cég „bizonyítékokat” juttatott el az üggyel kapcsolatban az „Ideglelés” honlapjára: álinterjúkat rendőrségiekkel, néhány oldalt az „eltűnt” filmesek naplójegyzeteiből. Készült egy „dokumentumfilm” is, amit néhány nappal a film bemutatása előtt, a késő éjjeli műsorsávban sugároztak. Az áldokumentumfilm nemcsak tovább fokozta a film mítoszát, hanem azt is elérte, hogy a nézők úgy érezzék, különleges információ birtokába jutottak. A filmet a filmszakmában teljesen szokatlan módon negyven egyetemi filmklubban mutatták be. Miután a Sundance filmfesztivál műsorra tűzte a filmet, a filmesek a Utah állambeli Park City környékén kihelyezték „Eltűnt, keressük!” feliratú plakátjaikat. A leleményes ötlet bevált. A fesztivál után az Artisan megvette a film forgalmazásának jogait. A készítők a bemutató előtt egy héttel a film honlapját használták elsődleges médiumként a reklámozásra. Ám az „Ideglelés” sikere nem teljesen az internetnek köszönhető. A két filmes, és később a forgalmazó is hagyta, hogy a média felkapja a témát; egyre többen foglalkoztak fele – netes honlapok, kábeltévés csatornák, független magazinok, rádiók és végül a legfontosabb televíziós csatornák és napilapok is. Az Artisan a bemutatóig szűk körű vetítésekkel tartotta fenn az érdeklődést. Hosszú sorok alakultak ki, a film telt házak előtt ment, ami tovább erősítette a nyüzsgést.
A könyv szerzője, Alex Wipperfurth rámutat, hogy az „Ideglelés” cselekménye megdöbbentően hasonlít egy korábban készült film, a „Last Broadcast” történetéhez. Utóbbi egy kábeltévén futó show stábjáról szól, akik Pine Barrens környékén keresik Jersey rémjét. A stáb tagjai egyenként eltűnnek vagy gyilkosság áldozatává válnak. Utolsó forgatásuk borzalmas anyagát valakik megtalálják.
A hasonlóság ellenére a „Last Broadcast” nem futott be olyan karriert, mint az Ideglelés, talán éppen azért, mert a szerzők nem hintették el előre a Jersey réme és az eltűnt stáb hírét. Bár jó honlapot készítettek és ravasz marketinggel támogatták a filmet a fesztiválokon, ezek csak a kész film promócióját szolgálták. John Hegeman, az Artisan marketingese, akinek nagy szerepe volt az „Ideglelés” terjesztésbeli sikerében, azt mondta: „Ennek a filmnek a marketingje utánozhatatlan, mert a sztárok már nem állnak össze ugyanígy.” The Blair Witch Hunt | Legendakutatás | 2005. november 4., péntek
Szóbeszéd a szóbeszédekről Újabb érdekes témára bukkantunk Sergio Benvenuto könyvének újraolvasásakor, ami akár el is keseríthetne bennünket, ha nem szeretnénk azt, amit csinálunk. Benvenuto szívünkből beszél, amikor leírja: „azt is mondhatjuk, hogy aki a terjengő híreket tanulmányozza, egy idő után rémülten veszi észre, hogy mérhetetlenül kitágul a kutatási területe. Ahogy lépésről lépésre halad, megállapítja, hogy a világ szóbeszédek által uralt része kiszélesedik, egészen addig a pontig, hogy végül úgy tűnik, meglehetősen kevés társas kommunikáció vonja ki magát a hírek végtelen köde alól. (…) A kutatót a zavarodottság és a hiábavalóság érzése fogja el: ha minden vagy szinte minden szóbeszéd, akkor van-e értelme speciálisan a szóbeszédekkel foglalkozni?” A szerző arra is rámutat, hogy „a modern történettudomány azt a mítoszt is megcáfolta, hogy a tudósok közötti kommunikáció mindig a megalapozott információk átlátható továbbadása lenne. Pályafutása során egy tudós meglehetősen kevés dolgot igazol személyesen, többnyire megbízik abban, amit a szakmai publikációk és kézikönyvek közölnek. De semmi sem garantálja, hogy amit ezek mondanak, igaz lenne.” Ráadásul „sok szóbeszéd jár körbe a szociológusok és pszichológusok között is – még azok között is, akik a szóbeszédeket tanulmányozzák. A kör bezárulni látszik: a szóbeszédeket tanulmányozó szociálpszichológus saját maga is szóbeszédekkel kapcsolatos szóbeszédek – tehát saját vizsgálatának tárgyai – hordozójává és ágensévé válik.” Benvenuto egy érdekes példát is hoz erre. Szakemberek körében ismert szóbeszéd, hogy sok szóbeszédet maguk a szociálpszichológusok találnak ki, hogy tanulmányozhassák azok terjedését. Valós példa erre egy nápolyi pszichológus története, aki azt követően, hogy 1989-ben kötelezővé tették Olaszországban a biztonsági öv használatát, azt kezdte el híresztelni, hogy Nápolyban már kaphatók olyan pólók, melyekre biztonsági öv van rajzolva. Egy másik szóbeszéd szerint a Kis uszkár a mikróban című legendát is egy amerikai szociológus találta ki, hogy megnézze, mennyi idő alatt ér sztorija a keleti partról a nyugatira. A kísérletből kiderült: ehhez mindössze három napra van szükség. A történet azonban tucatnyi más legendával is megjelent, s ezekben csupán egy közös vonás volt: a mesebeli hármas szám. „Ez a három nap számomra valószínűtlennek tűnik” – idézi Jan Harold Brunvandot Benvenuto, aki szerint e kettős szóbeszéd üzenete az, hogy mindannyian olyan szoros kapcsolatban állunk egymással, amit nem is képzelnénk. A legenda egyébként egy valós tény újrafeldolgozása, Stanley Milgram híres kísérleteié. Milgram arra volt kíváncsi, hány láncszem szükséges ahhoz, hogy egymástól távol lakó, véletlenszerűen kiválasztott személyeket összekapcsoljunk. Ennek érdekében egy borítékot adott önkénteseknek, akiknek ezt tovább kellett adniuk egy olyan ismerősüknek, aki szerintük a címzetthez a legközelebb él. Ezen eljárás alapján Milgram megállapította, hogy átlagosan öt személyre van szükség ahhoz, hogy egy boríték az indulási helyről Massachusettsbe érjen. A kísérletet az Egyesült Államokon belül végezték, de a következményesen kialakult szóbeszéd azt mondja ki, hogy öt áttétel van a világ bármely részén lakó tetszőleges két személy között.
Ilyenek vannak, miközben mi szorgalmasan dolgozunk, tartva magunkat ehhez.
| Legendakutatás | 2005. június 1., szerda
Legendaturizmus „Minden magyarországi városnak [ez talán túlzás] van egy sztorija” – hívta fel a figyelmünket nemrégiben a helyi legendákra pnxntdd. Az Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatóság most e gondolatra építve, a más országokban egyébként igen sikeres legendaturizmus meghonosítása érdekében a http://www.thermaltourism.hu/4-5459.html honlapon összegyűjtötte a térség legismertebb legendáit, mondáit - többek között a Látóképi Csárda, a debreceni líceumfa, a könnyező Mária-kép és a csodarabbi sírjának történetét. A Kelet Magyarország értesülései szerint ennek alapján hamarosan várható egy konkrét programajánlat is.
| Legendakutatás | |