Megkapjátok, bekülditek, mi meg megmondjuk, igaz-e vagy sem.
Ha tudjuk.

Mi ez az oldal?

Vissza a főoldalra

Fanatical

Display (fotóblog)

mailto:

RSS

Keresés

a neten ezen az oldalon

ELKÖLTÖZTÜNK!

Az új oldal: kattints!

ARCHÍVUM
2006. április
2006. március
2006. február
2006. január
2005. december
2005. november
2005. október
2005. szeptember
2005. augusztus
2005. július
2005. június
2005. május
2005. április
2005. március
2005. február
2005. január
2004. december
2004. november
2004. október
2004. szeptember
2004. augusztus
2004. július
2004. június
2004. május

 

Ki írta Madách főművét?
 
Többéves munka után a közelmúltban készült el Madách Emberi tragédia című művének második szövegkritikai kiadása, amelyben valamennyi változat együtt olvasható. Az eredeti kéziratban, melyet az Akadémián őriznek, többezer javítás van, részben a szerzőtől, részben Arany Jánostól. Innen ered a magát makacsul tartó legenda, hogy Madách művét félig-meddig Arany írta. Október 23-án a szövegkritikai kiadást sajtó alá rendező irodalomtörténész, Kerényi Ferenc volt a Kossuth Rádió vendége, aki elmondta: a javítások nem érintik az irodalmi-bölcseleti tartalom lényegét.
 
Kerényinek Dr. Wolráb József, a Budapesti Rendőrfőkapitányság igazságügyi írásszakértői laboratóriumának vezetője segített abban, hogy megtudja: mely javítások származnak Aranytól, és melyek Madáchtól. Arany ugyanis nem csak sorokat javított, szavakat cserélt ki vagy szórendet változtatott, hanem központozást is. Ennek oka valószínűleg az lehetett, hogy Madách még az 1832-es, első magyar helyesírási szabályzat előtt házitanítóktól tanult írni, tehát - noha 6 évvel fiatalabb volt Aranynál - egy nemzedékkel öregebb, archaikusabb helyesírást képviselt.
 
Arany legalább egy évet dolgozott az akkor még ismeretlen drámaszerző művén, valószínűleg sietve, szabadidejében; ezt mutatja Kerényi szerint az is, hogy legalább négyféle íróeszközt használt. Az eredeti kéziraton Madách maga is javítgatott: összesen 825 saját javítás van rajta. Az igazságügyi szakértőnek azonban nem okozott gondot a két kézírás elválasztása: Madách, mint általában a vidéki írogató magyar nemesek, otthon főzött tintát használt, Arany pedig boltban vette azt. Arany egyébként 5718 alkalommal nyúlt a szövegbe, zömmel apróbb helyesírási javításokról volt szó. A mester javításain a drámaíró nem sértődött meg. „Legfeljebb a meglevőnek megtartásában mutatott túl-kíméletességed iránt lehet némi észrevételem, s bár fáradságodat szaporítja, csak arra kérhetlek: törülj bátrabban” - biztatta szerkesztőjét 1861 novemberében.

Andor Csaba, az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárának munkatársa, ismert Madách-szakértő korábbi kutatásai során egy másik titokzatos Madách-írásra bukkant: egy magángyűjtőnél a költő-drámaíró addig ismeretlen versét találta meg. Szerinte az életmű legizgalmasabb problémája a II. Józsefről szóló József császár című dráma, amelynek nincs meg az eredeti kézirata. Pályaműként küldték be a Magyar Tudományos Akadémiára, de írójának le kellett másoltatnia valakivel, hogy a kézírás alapján ne lehessen felismerni a szerzőt, s mivel a mű nem nyert, a beküldött jeligét megsemmisítették. A darab kéziratát viszont megőrizték, s Bene Kálmán kutató szerint a szóstatisztikák alapján 90 százalék az esélye annak, hogy a dráma Madách műve, 10 százalék erejéig pedig Szász Károly valószínűsíthető írójaként. Andor Csaba úgy véli, 50-100 esztendőbe is beletelhet, mire megtalálják Madách környezetében a kézírások alapján azt a személyt, akitől a másolat származik.

Frissítés: a HVG 2005. december 3-ai számában egy igen részletes cikk foglalkozik a témával.

Források:
Kossuth Rádió, Gondolat-jel. 2005. október 23.
Hűtlen tanítványok. HVG 2003. november 1.
Bitvetés HVG 2003. november 1.
Ki írta a József császárt? Műértő 2003. november 7.
Arany és Madách levelezése, avagy ki írta Az ember tragédiáját?
A kritikai kiadás

urbanlegends :: Link | Történelem |

 

Síbaleset

Egyik barátnőm síelni ment a télen a francia Alpokba. Nagyon jól érezte magát, jó volt az idő, friss a hó. A lány tapasztalt síző lévén egyik délután magányosan elindult az ismeretlen lejtőkön. A hó itt, ha lehet, még csodálatosabban ragyogott, mert nem taposták még le a síelők, mint a népszerűbb pályákon.
Egy különösen kellemes lesiklás után a lányra rájött a pisilhetnék. Érezte, hogy már késő visszaindulni a bódékhoz. Nem volt más választása, mint ott helyben elintézni a dolgot. Ez megoldhatónak tűnt, hiszen nem látott senkit a közelben. Óvatosan lefejtette magáról az egyrészes síruhát, letolta térdig, és leguggolt.
Igen ám, de közben érezte, hogy elindul. Akaratlanul keresztbe tette a síléceit, és attól kezdve félmeztelenül és megállíthatatlanul buckázott lefelé. A lejtő aljára már eszméletét vesztve érkezett. Komoly baja nem lett, de a sokk és az apróbb zúzódások miatt kórházba vitték.
Ott elmesélte szomorú történetét a mellette fekvő felpolcolt lábú pasasnak, aki nagyon jót mulatott. Kiderült, hogy ő meg azért törte el a lábát, mert ahogy békésen siklott lefelé, hirtelen egy pucér lány gurult el mellette a lejtőn, és ez annyira elvonta a figyelmét saját útjáról, hogy nekiment egy fának.

A magyar nyelven az Ökörszem oldalain elérhető sztorit már számtalan újság és símagazin közölte, néha cáfolva, néha igaz történetként feltüntetve azt. Fényképeken is terjedt, „Hogyan törted el kezed?” és ehhez hasonló képaláírásokkal. A történet klasszikus városi legenda, amelyet kanadai, angliai, új-zélandi síelők is előszeretettel mesélnek, és vélhetően mindenki, aki olyan országban él, ahol megfordulnak síelők. A balesetet 1985-ben – igaz sztoriként – egy síelők között terjesztett svéd magazin is lehozta, ekkor éppen svéd sípályát említve helyszínként.

Zárójelben jegyezzük meg, hogy ez a történet a világ legelismertebb legendakutatója, Jan Harold Brunvand kedvenc városi legendája; a professzornak 1979-ig sikerült visszavezetnie a történetet.

Forrás: Encyclopedia of Urban Legends

zoon :: Link | Népek-emberek |

 

Az első éjszaka joga

Történelemtankönyveink egy alappéldájára hívta fel figyelmünket a német Die Zeit című lap Stimmt’s című rovatának szerzője, Christoph Drösser. A legendavadász írásának célpontja a ius primae noctis név alatt ismert középkori „intézmény” volt, azaz a földesurak joga alattvalóik menyasszonyának szüzességére.

Drösser szerint ugyan egészen biztosan voltak alattvalókat sújtó úri túlkapások a középkorban, és a házasodást is gyakran kötötték egy meghatározott összeg megfizetéséhez, ennek ellenére a történelemkönyvekben rendszeresen a nemesi jogok között szerepeltetett ius primae noctis nem volt Európa-szerte írásba foglalt jog. Drösser szerint ezt az is alátámasztja, hogy a szűziesség a keresztény, azon belül is a katolikus értékrendben kiemelt fontosságú volt. Az, hogy egy házasulandó szűznek ne leendő férje vegye el ártatlanságát, ellenkezett az egyházi tanokkal. Ráadásul a történészek mindössze egy kis svájci községben találták meg e „jogot” írásba foglalva, de a források szerint ott sem valószínű, hogy éltek volna ezzel. Drösser cikke végén idézi a Német jogtörténet kézikönyvét is, mely szerint a földesuraknak soha nem volt kiváltságuk alattvalóik nászéjszakájára.

Megkérdeztük a ius primae noctisról Klaniczay Gábor történészt is, azt tudakolva: hogyan kezeli a történelemtudomány ma ezt: földesúri jogként, netán általános, de íratlan szokásként, vagy egyszerű rémmeseként, mely jellemzi ugyan a kor alattvalóinak kiszolgáltatottságát, de nem sok valóságalapja van? Klaniczay válaszában megjegyezte: az utolsó a legvalószínűbb, és felhívta figyelmünket egy néhány évvel ezelőtt megjelent könyvre, a francia Alain Boureau művére ("Le droit de cuissage: la fabrication d'un mythe, XIIIe-Xxe siecle), amely ezt minden alap nélküli legendaként kezeli.

E nyomon elindulva - a fent idézett művön kívül - három további, az első éjszaka jogával foglalkozó művet találtunk: Wilhelm Schmidt-Bleibtreu 1988-as, a ius primae noctist jogtörténeti szempontból vizsgáló könyvét, Marie-Victoire Louis 1994-es művét és Jörg Wettlaufer időben legfrissebb munkáját. Az egyes könyvek megközelítési módszere és módszertana más-más ugyan, annyi azonban valószínűsíthető, hogy a legenda többet árul el arról, hogy mit gondoltunk a közelmúltban és ma a középkorról, mint amilyen az valójában volt. Az eljárás írásba foglalt jogként szerepeltetése ugyan egyes források szerint a 13. századig visszavezethető, a történészek szerint azonban csupán a felvilágosodás francia gondolkodói tették azt általános ismeretté, propagandisztikus célzattal.

Időben messzebbre nyúl, és szélesebb kontextusban – a politikai hatalom által kikényszerített szexuális aktus történetét vizsgálva - értelmezi a kérdést a Snopes.com elemzése, ennyire azon nem akarnánk belemenni a kérdésbe, érdeklődőknek viszont ajánljuk.

A szépirodalmi hivatkozások gyűjtéséhez ismételten csak a kommentdobozt tudjuk felajánlani, plusz nyitásként egy idézetet Orwell 1984-ének első fejezetéből, azon belül is a 7. részből. A citátum az állítólagos gyakorlatot a francia felvilágosult gondolkodókhoz hasonlóan szintén propagandisztikus – itt kapitalizmusellenes - célzattal használja: „Volt még valami, amit jus primae noctisnak neveztek, de bizonyára nem történt említés róla a gyermekek számára készült kézikönyvben. Ez az a törvény volt, amely minden kapitalistának jogot adott ahhoz, hogy a gyáraikban dolgozó nők közül bármelyikkel hálhasson.”

Adlige Beiwohnung
Jörg Wettlaufer: Das Herrenrecht der ersten Nacht.
First Knight
Did medieval lords have "right of the first night" with the local brides?
The jus primae noctis as a male power display: A review of historic sources with evolutionary interpretation.

urbanlegends :: Link | Történelem |