ELKÖLTÖZTÜNK!

Az új oldal: kattints!

2005. augusztus 29., hétfő
 

HIV-fertőzés a moziban

 

Kedves Mindenki!

Szánjatok néhány percet erre a levélre, melyet, ha hasznosnak tartjátok, továbbítsátok ismerőseiteknek. A leírt esetek a közelmúltban, Párizsban, ill. Delhiben történtek, de bárhol, bármikor megismétlődhetnek.
Néhány hete egy párizsi moziban az egyik néző szúrást érzett, mikor leült a helyére. felemelkedve meglátta, hogy az ülésből egy tű áll ki, mellette egy cetli: "Épp most lettél HIV-pozitív" A párizsi Egészségvédelmi Központ számos hasonló esetről kapott jelentéseket, más városokból is, sok esetben a tűk bankautomaták pénzkidobó nyílásaiból származtak. Az összes megvizsgált tű HIV-pozitívnak bizonyult, tehát nem egyszerűen rossz vicc volt.
A Delhiben történt eset áldozata egy fiatal lány, aki szintén moziban fertőződött meg. A történetét orvosa tette közzé: a lány, aki menyasszony volt, pár hónappal későbbre kitűzött esküvővel, - elvitte hozzá a tűt és a cetlit, melyen ez állt: "Isten hozott az AIDS-esek nagy családjában". A pozitív eredmény kimutatása után az orvos elmagyarázta a lány családjának, hogy a vírusnak 6 hónap kell, míg elég erős lesz ahhoz, hogy a szervezetet károsítsa, és hogy egy AIDS-es 5-6 évet is elélhet, a lány azonban 4 hónap múlva meghalt.
Ez a figyelmeztetés "kézről-kézre" jár, mindenkinek javasolják, hogy figyelmesen nézze meg az ülést nyilvános helyeken, legyen óvatos a bankautomatáknál. Kérlek, Te is továbbítsd, hogy minél többekben tudatosuljon ez a potenciális veszélyforrás. Csak néhány másodpercedbe kerül, és akár életeket is menthetsz vele! Gondolj arra, hány, sokkal kevésbé fontos e-mailt továbbítasz naponta! Szánj ennyi időt embertársadra!

Tisztelettel,

S.Dinesh Gopinath I.A.S.
A Chennai-i Egészségügyi Kutatóközpont igazgatója

 

 

A sztori más változatok szerint megtörtént már Bombayben, Melbourne-ben, Montrealban, Dallasban, Hawaii-on, Párizsban és a világ több pontján, de a Snopes.com szerint egyik helyről sem jelentettek hivatalosan ilyen támadást. Az egyik verzióban a dallasi rendőrségre hivatkozva hívták fel a figyelmet egy hasonló esetre, innentől kezdve a helyi hatóság emberei folyamatosan nyugtatgathatták az aggódó helyieket és az érdeklődő újságírókat.

 

A Snopes szerint a legenda félelmeinkre apellál: "reszkess, mert úgy is elkaphatod a halálos kórt, ha egyébként körültekintő és óvatos vagy!". (Hasonló történet a HIV-vel fertőzött sperma és a gíroszszósz esete, valamint a telefonok illetve bankjegy-automaták pénzkidobó részébe helyezett fertőzött tű legendája.)

 

A Snopes szerint a színházakban, mozikban fecskendőkkel megtámadott áldozatok legendájának forrása egy ősrégi történet; az eredetiben a HIV-fertőzés helyett fiatal lányok morfiumos injekcióval való elrablása szerepelt.

 

A 90-es évek végén amerikai diszkókat is hírbe hoztak fecskendős támadásokkal, aminek következtében a közszájra vett bárok, mulatók forgalma jelentősen megcsappant. A rendőrség azonban ezek esetében sem talált bizonyítékokat.

 

A Snopes megjegyzi: tűszúrásos utcai akciókról ugyan gyakran hallani, ezek egyikénél sem mutattak ki HIV-fertőzöttséget. A később előállított támadók egyszerű ”heccként” értékelték véletlenszerű attakjaikat. Az amerikai közegészségügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) sem talált olyan esetet, amely során valaki így lett volna HIV-fertőzött.

 

Egy speciális esetben azonban valóban halálos kimenetele lett egy ilyen támadásnak. Az áldozat egy ausztrál börtönőr volt, akit egy HIV-fertőzött fogva tartott szúrt meg cellavizit közben. A sebet fertőtlenítették, de hiába. Ugyan egy HIV-fertőzött tűvel való szúrás következtében 1:200 az esélye annak, hogy a megtámadott elkapja a kórt, a börtönőr HIV-tesztje két hónap múlva mégis pozitív lett. Támadója 1991-ben, ő maga pedig 1997-ben halt meg. Ennek az esetnek, valamint HIV-fertőzöttnek mondott tűvel való fenyegetés hatására véghezvitt rablások következtében az ausztrál kormány szigorított törvényein. Míg korábban csak akkor lehetett a támadóra emberölést ráhúzni, ha az áldozat a szúrás után egy évvel meghalt, 1990 óta bizonyos helyeken a fertőzött fecskendős támadásért is járhat a 25 év.

 

Legendáról van tehát szó, melyet megpróbáltak hivatalosnak tűnő (de nem az) nevekkel és intézményekkel hitelesíteni. Remélhetőleg a sztorit hallva senkinek nem jut eszébe kipróbálni azt (lásd még ostension).

 

Pin Prick Attacks

Frequently Repeated Rumors about HIV Transmission

Welcome to the World of AIDS

More AIDS/HIV Sneak Attacks

AIDS Mary

Is Someone Sitting Here?

 


| Egészség |

2005. augusztus 24., szerda
 

A Plébániatemplom eltolása az Erzsébet-híd építésekor

Az Erzsébet-híd építéskor a Belvárosi plébániatemplom belelógott a hídba, ezért a templomot arrébb tolták.

A Dunának e keskeny szakaszán már az ősidőktől volt átkelő – olvasható a Budapesti Történeti Múzeum honlapján. Az Erzsébet-híd építését megelőzően a Belvárost teljesen átépítették. A kis utcákat, házakat lebontották, megnyitották a Kerepesi (ma Rákóczi) út folytatásában a mai Kossuth Lajos utcát. Ezáltal létrejött a közvetlen kapcsolat az épülő híddal, mely a budai oldalon a Gellérthegy lábánál kialakított új térhez vezetett.

Az 1903-ban átadott új híd tengelyébe esett a Városháza, amit lebontottak, valamint a Belvárosi plébániatemplom, amelynek szintén felmerült az esetleges lebontása, de végül nem került rá sor, a híd tengelyével a templomot kikerülték. 1910-ben a város egyik legrégebbi történetű temploma műemlék lett, ezután már csak az eltolásáról lehetett szó, mely lehetőség a mai, második világháború után újjáépített híd tervezésének kezdetén is felmerült.

A régi és az új Erzsébet híd évfordulói
Villamosok az Erzsébet hídon
Belvárosi Plébániatemplom
Budapesti furcsaságok


| Pesti_legendák |

2005. augusztus 19., péntek
 

Walken for President

 

Christopher Walken színész indul a 2008-as amerikai elnökválasztáson

 

Hofer László, az MTI különtudósítója jelenti:

Washington, 2005. augusztus 15., hétfő (MTI) - A hazája sorsáért aggódó Christopher Walken Oscar-díjas amerikai színész bejelentette, hogy 2008-ban indul az elnökválasztáson.

 

Az országában uralkodó zűrzavart érzékelve Walken rájött, hogy a politikusok nem az állampolgárok gondjaival, hanem saját meggazdagodásukkal és a pártkasszák megtömésével foglalkoznak - írta helyi idő szerint vasárnap a The Huffington Post című liberális internetes hírportál.

A Connecticut államban, vidéken és New Yorkban, Manhattanben felváltva élő színész úgy látja, a legtöbb amerikain elégedetlenség, közöny lett úrrá. Ő pedig kötelességének érzi, hogy helyreállítsa a békét, jólétet és Amerika dicsőségét.

A 62 éves, máig aktív Walken csaknem száz filmben szerepelt, évente átlagosan öt moziban játszott és számtalan színházi szerepe is híressé tette. A vietnami háború borzalmait és utóhatását bemutató 1978-as A szarvasvadász című filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjat nyert a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. Előszeretettel alakít lelkileg labilis, az őrület határán egyensúlyozó figurákat, gonosztevőket. Mint a kritikusok megjegyzik, kiváló karakterszínészi adottságai mellett markáns arcvonásai - mélyen ülő szeme, magas homloka és vékony szája - ideálissá teszik elvetemült, zavarodott figurák életre keltésére.

Chris Walken - mint választási honlapján olvasható - a "Tegyük újra rendbe Amerikát!" választotta kampánya jelmondatául. Mint barátaihoz, honfitársaihoz írott üzenetében fogalmaz: nem korai gondolkozni arról, ki legyen az Egyesült Államok következő vezetője. Az amerikaiak választásról választásra mindig két, egyáltalán nem rokonszenves jelöltre szavazhatnak, és arra voksolnak, aki a kevésbé visszataszító. De itt az idő ezen változtatni. Olyan új típusú politikai vezetőre van szükség, akit a hazája iránti szeretet mozgat, nem pedig a különböző érdekcsoportok - írta a színész.

 

 

A Snopes.com szakértőinek gyanúsak lettek az egy oldalra mutató www.walken2008.com és a www.walkenforpres.com webszájtok, melyek a színész Christopher Walkent támogatják a 2008-as amerikai elnökválasztási kampány során. Az oldal készítői nem vitték túlzásba a munkát, a hivatalos kampányszájtok dizájnja, tartalma ennél jóval profibb. A walken2008.com-on szerepel egy állítólagos idézet a színésztől, amely szerint „itt az ideje, hogy Amerika visszatérjen a régi kerékvágásba”.

 

„A weboldal, amely azt hirdeti, hogy Christopher Walken indul 2008-ban az Egyesült Államok elnöki székéért, egyértelműen hamisítvány” – mondta a színész szóvivője az Entertainment Tonight-nak adott nyilatkozatában. „Úgy tűnik, valakit nagyon megihletett a Wedding Crashers című filmben nyújtott alakítása, ahol a pénzügyminisztert játssza.” Pletykák szerint az oldal akár az említett vígjáték gerillakampánya is lehet, vagy csupán egyszerű online tréfáról van szó.

 

Frissítés: néhány órával posztunkat követően az MTI is javította magát, az eredeti forrásokra - azaz Walken sajtóügynökére - hivatkozva. Azt azonban nem írták meg, honnan jutottak a szóvivő nyilatkozatához.

 

Walken for President (MOH)

Walken for President (Snopes)

Christopher Walken for President? Only on the Web

Christopher Walken for President in 2008?
Christopher Walken for president? (WorldNetDaily)
Christopher Walken 2008 is a Hoax (blogger-nyomozás)


| Kamu_weblapok |

Régebbiek | Végére »