ELKÖLTÖZTÜNK!

Az új oldal: kattints!

2005. április 29., péntek
 

Tovább nő-e a haj a halál után?

„A kőlap az első csákányütéstől darabokra pattant, és egy rézvörös, élő hajzuhatag ömlött ki a kripta üregéből. Az építésvezető meg a körülötte segédkező emberei egyben akarták kihúzni az egészet, és minél tovább húzták, annál hosszabb volt és dúsabb, egészen a tövéig, mely még hozzá volt tapadva egy gyerekkoponyához. A kriptafülkében csak néhány apró csont maradt utána, és a rücskös, salétrom marta kőlapon csak a keresztnév volt olvasható: Sierva María de Todos los Ángeles. A földre kiterített gyönyörű hajzat huszonkét méter, tizenegy centiméter hosszú volt. Az építésvezető egy cseppet sem csodálkozott rajta: elmagyarázta nekem, hogy az emberi haj a halál után is tovább nő, havonta egy centimétert, így tehát a huszonkét méter nagyjából kétszáz évnek felel meg.”
 
A történet Gabriel Garcia Márquez A szerelemről és más démonokról című könyvében olvasható, az építésvezető által tolmácsolt jelenség ilyen formában azonban inkább csak a mesékben létezik. A tévhit valószínűleg azzal lehet kapcsolatban, hogy röviddel a halál után az emberek arcszőrzete és haja hosszabbnak tűnik, mint életükben volt. Ez azonban nem azért van, mert a szőrzet tovább nőtt, hanem mert a rendkívül gyorsan kiszáradó bőr összezsugorodik - mutat rá Jürgen Brater az emberi testtel kapcsolatos tévhitekkel foglalkozó könyvében.

Markus Rothschild berlini törvényszéki orvos tapasztalatai szerint gyakran előfordul, hogy a szakszerűen preparált - s ennek során megborotvált - holttestek a temetés napjára újra borostásak lesznek. Ennek azonban nem a szőrök növekedése az oka, hanem a kiszáradás következtében fellépő zsugorodás. A bőr ugyanis megfeszül, s így az eddig relatíve mélyebben megbúvó szőrszálak a felszínre kerülnek. (Ezzel együtt a halott bőre is elfehéredik, így a sötét szőrszálak különösen szembetűnővé válnak, sokkolva ezzel a ravatalhoz járulókat) A jelenség Rothschild szerint a mumifikálódás első lépcsője, hasonló folyamatokat figyelhetünk meg a száraz szobában meghalt, csak több nap után megtalált holttestek esetében is.
 
Szerinte halál utáni hajnövekedés nincs, a halál beálltával ugyanis minden életfolyamat leáll. Rothschild szerint nem csoda, hogy az emberek hisznek e legendában, hiszen még a haladó orvostanhallgatók fele is e hitben érkezik hozzájuk gyakorlatra a kilencedik szemeszterben.
 
Ezzel szemben a Stimmts-nek nyilatkozó berlini professzor, Manfred Dietel
szerint a halottak haja tovább nő egy rövid ideig. Az agyhalál beálltát követően ugyanis nem egyszerre hal meg a test minden sejtje, a hajnövekedésért felelős sejtek például a halált követő néhány órában is tovább működnek. Ez a növekedés azonban nagyjából 5 századmilliméternyi, ami szemmel természetesen nem látható - közölte megkeresésünkre Dr. Dunay György, a Semmelweis Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetének tanára.
 
Schrumpfende Haut


| Egészség |

2005. április 27., szerda
 

„Füstös farkam lóbálja a szél”

 

Réges régen, a tv hőskorában, esténként a nők olvastak fel esti mese gyanánt. Egy alkalommal, teljesen váratlanul az utolsó pillanatban a bemondónő rosszul lett, és helyette az egyik férfi kollégát kérték fel a mesemondásra.
- Szervusztok gyerekek! - köszönt illendően az ötvenhárom éves szakállas figura. - Fecske anyó vagyok! - folytatta, és a korabeli felvételen látszik, hogy az operatőr megbillenti a statívot a röhögéstől. A mesélő, nagydarab szakállas figura folytatta - ...és épp a tojásaimon ülök... - a korabeli kollegák szerint, ekkor a hangosító, valamint az összes díszletes és kellékes halkan kiosont a folyosóra, majd összeesett a röhögéstől. Utolsónak az operatőr maradt, aki a következő mondat után hagyta el a stúdiót: - ....és a fészekből kilóg a szép villás farkam...

 

 

A Magyar Televízió szóvivőjén keresztül utolértünk egy illetékest, aki emlékszik az ominózus jelenetre és látta is a felvételt. A köztévének 30 éve dolgozó szerkesztő, Fodor Imre az Urban Legends-nek megerősítette, hogy az alaptörténet igaz, bár van néhány részlet, ami nem pontosan így történt.

 

A bemondónő helyére beugró kollégát Varga Józsefnek hívták, aki akkoriban a negyvenes éveiben járt, és egyáltalán nem volt „nagydarab, szakállas figura”, sőt: egy szikár, kopaszodó férfi volt, szakáll nélkül (lásd a fényképen).

 

Fodor szerint kissé „savanyú”, de nagyon népszerű munkatársa volt a tévének. A szerkesztő szerint a mese eleje a valóságban így hangzott: „Én vagyok a fecskemama, itt ülök a tojásaimon, füstös farkamat lóbálja a szél…”

 

Ettől a résztől kezdve Varga állítólag nem tudta folytatni a mesét, így a képernyőt elsötétítették.


| Népek-emberek |

2005. április 23., szombat
 

Átverés a Heathrow-n

 

Igaz történet

 

A londoni reptéren két fantasztikus fickó a következő tréfát agyalta ki. Írtak egy-két hamis nevet egy darab papírra, és az információs pulthoz mentek, hogy a neveket bemondassák. Annak érdekében, hogy a neveket hihetőbbé tegyék, taxisofőrnek öltöztek be, és kb. 45 perccel a Pakistan Airlines, Air India és a Thai Airways repülőgépei érkezése után a hangosbemondóhoz mentek. Előadták, hogy nem találták meg utasaikat. Ezzel egyidőben megjelentek bűntársaik a helyszínen egy magnetofonnal, hogy felvegyék a hangosbemondó közvetítését. Az ötödik név után fogták fel a biztonságiak, hogy egy viccről van szó, és kiutasították a taxisofőröket a reptérről. Kérlek, próbáld meg először te magad a bal oldalt szereplő neveket kiejteni. Azután klikkelj a mikrofonra, és hallgasd végig a reptéri hangosbemondót.

 

Ajheddis Varkenjaab and Aywellbe Fayed

I hate this fucking job, and I will be fired (Utálom ezt a kibaszott melót, és ki fognak rúgni)

 

A teljes .ppt a hangfájlokkal elérhető itt.

 

 

Az állítólag a Heathrow repülőtéren történt esetről 2003-ban a Sunday Mirror című bulvárlap is beszámoltAz interneten terjedő hangfájlok kapcsán a lap egy újságírója, Fiona James felhívta a repülőteret kezelő BAA cég egy szóvivőjét, aki elmondta: a cég biztonsági emberei azonnal kidobják a trükkös fiúkat, ha újra próbálkoznak. Az idézett szóvivő nyilatkozata ugyan csak közvetve tartalmazza az eset elismerését, de a történet akkor se lenne kevésbé vicces, ha kiderülne: mégsem igaz.

 

PRANKSTERS FOOL AIRPORT STAFF


| |

Régebbiek | Végére »