A Lánchíd kőoroszlánjainak nyelve

A „nyelv nélküli” oroszlánokat elkészítő szobrászon annyit gúnyolódtak, hogy végül öngyilkos lett.

A szobrokat készítő Marschalkó János dolgozott a kassai székesegyház, a Magyar Tudományos Akadémia, a Vigadó, a Rudasfürdő szobrain is, legismertebb műve mégis a Lánchíd számára készült négy oroszlán (1852) volt.

Az oroszlánok „fogyatékosságát” a legenda szerint egy vargainas fedezte fel. A szegény művész szégyenében még aznap beleugrott a Lánchídról a Dunába – s ezzel a szóbeszéd szerint ő lett a híd első öngyilkosa.

Tóth Béla anekdotagyűjtő szerint a mindentudó vargainas a legendák gyakori szereplője, de a lánchídi vargainast név szerint is ismerte a világ. „Frick Jakabnak hívták, s mikor 1897 novemberében Pinkóc túladunai faluban mint öreg ember meghalt, elsiratták az újságok. Fölfedezése: hogy az oroszlánoknak nincsen nyelve, gyorsan terjedt el. Egész Pest erről beszélt, s Marschalkó János szobrász sok gúny és csúfolódás tárgya lett. Egy darabig csak tűrte, míg aztán egy este, mikor megint bosszantották, nagy haragosan azt mondja: ’No, hát fogadjunk ötszáz forintba, hogy mikor az oroszlán úgy tartja a száját, mint az én kőoroszlánjaim, nem is látszhatik a nyelve, mert mélyen lenn fekszik’. A fogadás megtörtént, és Marschalkó elvitte a barátait egy menazsériába, mely az István téren ütött tanyát, s ott aztán bebizonyította, hogy neki van igaza. Az ötszáz forintot a művész jótékony célra adta” – írja Tóth Béla a Pesti Hírlap 1897. november 28-ai számára hivatkozva. Tóth megemlíti: az öreg művész, bár bántotta, hogy mindig évődnek vele az oroszlánnyelvek miatt, mégsem lett öngyilkos – „az aggok szép csendes halálával, végelgyengülésben múlt ki a világból”.

Tóth megjegyzi azt is: képeken, szobrokon, épületeken mulatságos hibákat keresni, nem volt újkeletű dolog a 19. században sem. „A folklór mindenütt emleget templomokat, amelyeknek elfeledtek ajtót vagy ablakot csinálni. Örökké megújuló anekdota hőse a szerencsétlen piktor, aki császároknak és királyoknak cudar szórakozottságában a jobb oldalára festi a kardot, s aztán szégyenében elemészti magát. De a nép malíciája olykor igazi hibákra is bukkan. Így az 1891-ben leleplezett bécsi Radetzky-szobron már első nap észrevették, hogy a marsall nem ülhet a nyergében biztosan, mert a művész a ló hasa alá elfeledt terhelőt csinálni. E mulatságos hibát aztán később ki is javították”.

A Tóth Béla által leírtakat megpróbáljuk képekkel illusztrálni. Három kőoroszlánt fényképeztünk le: egy pestit és egy budait a Lánchídról, valamint egyet egy Andrássy úti épületről. A kérdés megválaszolásához a budai oroszlán (lásd balra) volt a legnagyobb segítségünkre; ennek első fogait vagy lecsiszolták, vagy letörték - így alulról is jól látható a fogak mögött meghúzódó nyelvféle.

A képekre kattintva részletesebb képet kaptok.

Forrás:

TÓTH BÉLA: MENDEMONDÁK - A VILÁGTÖRTÉNET FURCSASÁGAI

Magyar életrajzi lexikon – Marschalkó János

És végül íme az Andrássy úti kőoroszlán, hasonló nyelvkidolgozással:

urbanlegends :: Link | Pesti_legendák |