 |
|
|
Megkapjátok, bekülditek, mi meg megmondjuk, igaz-e vagy sem. Ha tudjuk. Mi ez az oldal? Vissza a főoldalra Fanatical Display (fotóblog)  mailto: RSSELKÖLTÖZTÜNK! Az új oldal: kattints! 2006. április 2006. március 2006. február 2006. január 2005. december 2005. november 2005. október 2005. szeptember 2005. augusztus 2005. július 2005. június 2005. május 2005. április 2005. március 2005. február 2005. január 2004. december 2004. november 2004. október 2004. szeptember 2004. augusztus 2004. július 2004. június 2004. május ELKÖLTÖZTÜNK! Az új oldal: kattints!  |
2004. augusztus 5., csütörtök
Húgy, mint csillag A csillag régi magyar elnevezése a húgy volt, amelyet csak a XVI. században váltott fel a csillag név.
A magyar nyelvben a XVI. századig valóban húgynak nevezték a csillagot. Dömötör Tekla folklórkutató szavaival élve „a csillagnéző akkori formája a húgybanéző volt”. Az 1400—1410-es évekből fennmaradt schlägli-szójegyzékben a következő csillagászati szavakat olvashatjuk: nap, hold, újhold, holdszegés, félhold, teljeshold, verőfény, húgy (csillag), húgybanéző (asztrológus), fényes húgy (Lucifer), est húgy (Vesperus), szekérhúgy (Plaustrum), kaszahúgy (Adartica), göncölszekér, északi szél, villámlás stb. A hugyókázik a szemed népnyelvi szólás jelentése: "hamisan csillog", a többszáz éves szövegekben pedig Istent mint a "húgyok teremtőjét" szólítják meg könyörögve. Hajdan két ősi húgy szavunk is volt, az egyik azt jelentette, mint manapság, a másik pedig "csillag" volt. Épp olyan véletlen volt az egyalakúság, mint mondjuk a korán esetében (időhatározó szó és muszlim szent könyv). Ám egy idő után az embereket zavarni kezdte, hogy a csillagokról beszélve kellemetlen zönge társul az előadásokhoz, s mivel volt a jelenségre másik szó is, a húgy szépen kiveszett a köznyelvből. Forrás. Dömötör Tekla: A magyar nép hiedelemvilága | Történelem | |