Tárgy: Az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS kérelme az Egyesült Nemzetek
Emberi Jogok Chartája alapszabályára hivatkozással, az egyenlő elbírálás
elvének biztosítása a Magyar Nép számára Dominium
Az ENSZ most jóváteheti akkori közömbösségét
Elhallgatott követelés, mely Trianon felülvizsgálatát kéri az ENSZ-től
Őexcellenciája Carla del Ponte
Főügyész
ENSZ Háborús Törvényszéke
New York – Hága
Tárgy: Az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS kérelme az Egyesült Nemzetek
Emberi Jogok Chartája alapszabályára hivatkozással, az egyenlő elbírálás
elvének biztosítása a Magyar Nép számára
Excellenciád!
Őszentsége II. János Pál Pápa 1984. január hó 12-én kelt Enciklikájában
megalapította az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézetet. Az Intézet az
Egyesült Nemzetek Szervezete által 1948-ban alapított Emberi Jogok Chartája
erkölcsi alátámasztására és fontosságának kihangsúlyozására szolgál. Az
INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézet kormányoktól, pártoktól független.
Alapszabálya szerint segítenie kell azon személyeket, népeket, népcsoportokat,
akiket emberi jogaikban megsértettek, gondoskodni kell arról, hogy a sérelem
megszűnjön, illetve ha szükséges, nemzetközi fórumokon is képviselni kell a
sértettek érdekeit. Mint a fent említett Intézet főtitkára, az alábbi petíciót
terjesztem elő:
Javaslom az 1920. június 4-én Trianoni és az azt kiegészítő 1947. évi
szeptember hó 15-i Párizsi Békeszerződések jogi szempontból történő
felülvizsgálatát. A felülvizsgálat eredményeképp kérem annak megállapítását,
hogy a fenti szerződések érvénytelenek és kérem a szerződések hatályon kívül
helyezését.
A nemzetközi joggyakorlat, valamint a Nürnbergi Nemzetközi Bíróság
határozataira figyelemmel kérem az Egyesült Nemzetek Szervezetének Nemzetközi
Bíróságát, hogy az egyenlő elbírálás elvének alapján mentesítse a Magyar Népet
az I. világháborúban való részvétele miatt kiszabott kollektív büntetés és
annak következményei alól.
Mint az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézet főtitkára az ügyben egy
Nemzetközi Vizsgáló Bizottság felállítását javaslom, a Vizsgáló Bizottság
tevékenységének eredményeképpen pedig tárgyalás kitűzését.
Indoklás
Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség
nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború
kitöréséért egyedül a Magyar Királyságot büntették meg. A Békeszerződés előtt a
Magyar Királyság területe 325.411 négyzetkilométer volt, lakosainak száma
20.886.000 fő. A Békeszerződés következményeként az ország területe 92.863
négyzetkilométerre, míg lakosainak száma 7.615.000 főre csökkent.
A Nürnbergi Nemzetközi Bíróság 1946. október hó 2-án a II. világháború
kirobbantásáért és a világháborúban elkövetett jogsértésekért Németország
akkori vezetőit felelősségre vonta és megbüntette, azonban a Német Nép felelősségét
nem állapította meg. A Nemzetközi Bíróság a Német Népet mentesítette az
egyébként törvénysértő kollektív felelősségre vonás alól. Általánosan
elfogadott tény, hogy egy nép vagy nemzet a vezetők bűneiért és
törvénysértéseiért nem felel.
Ugyanakkor az I. világháborúban való részvétel miatt Magyarország esetében nem
az ország vezetőit, hanem a Magyar Népet büntették meg, ezeken túlmenően Magyarországot
hatalmas összegű kártérítés megfizetésére is kötelezték. Ez az eljárás több
szempontból is törvénysértő.
A szerződés következtében Magyarország területi elcsatolása az
alábbiak szerint történt:
- Romániához: 103.093 négyzetkilométer (31,8%), 5.256.451 fő (25,2%)
- Az egész Horvátország (Jugoszláviához): 42.541 négyzetkilométer (13,1%),
2.621.954 fő (12,6%)
- Jugoszláviához: 20.551 négyzetkilométer (6,3%), 1.510.897 fő (7,2%)
- Csehszlovákiához: 61.633 négyzetkilométer (18,9%), 3.515.351 fő (16,8%)
- Ausztriához: 4.026 négyzetkilométer (1,2%), 292.031 fő (1,4%)
- Lengyelországhoz: 589 négyzetkilométer (0,2%), 24.880 fő (0,1%)
- Olaszországhoz: 21 négyzetkilométer (0%), 49.806 fő (0,8%)
- Elcsatolt területek és lakosság összesen: 232.448 négyzetkilométer (71,5%),
13.271.370 fő (63,5%)
– Elcsatolás után megmaradt terület és lakosság: 92.963 négyzetkilométer
(28,6%), 7.615.117 fő (36,5%)
Magyarországot 300 millió USD kártérítés megfizetésére is kötelezték az
alábbiak szerint:
- Oroszország részére 200 millió USD,
- Jugoszláviának 50 millió USD,
- Csehszlovákiának 50 millió USD.
A Békeszerződés kimondta, hogy amennyiben a szerződő felek a szerződésben
foglalt megállapodást nem tartják be, úgy szerződésszegést követnek el,
amelynek alapján a szerződés érvénytelenítésére, illetve hatályon kívül
helyezésére kerülhet sor. A Békeszerződéshez csatolt Kisebbségi Záradék szerint
a Szerződést aláíró felek kötelezettséget vállaltak a területükön élő
valamennyi nemzetiség emberi jogainak maradéktalan biztosítására. Az emberi
jogok biztosítása az elcsatolt területeken nem érvényesült:
Történelmi tény az elcsatolt területen élők más területekre kitelepítése,
internálása, deportálása. Tény a templomrombolások, a vallásszabadság semmibe
vétele, a nyelvhasználat korlátozása, a kultúra gyakorlásának tiltása. A
kisebbségi jogok betartása biztosítva nem volt, ezzel a szomszédos államok –
Románia, Jugoszlávia és Csehszlovákia – szerződésszegést követtek el. Külön
kiemelném azt a történelmi tényt, amikor Csehszlovákiából több mint 100 ezer
magyart kényszerítettek lakhelyének elhagyására és Magyarországra történő
költözésükre úgy, hogy ingó és ingatlan vagyonukkal nem rendelkezhettek.
A Szerződéshez csatolt Kisebbségi Záradékban foglaltak betartását soha senki
nem ellenőrizte. A Záradékban foglaltak betartása a Magyarországgal határos
államok részéről 1920. évtől kezdődően nem érvényesült. A kisebbségeket ért
atrocitások következménye az is, hogy több mint 100 ezer magyar az elcsatolt
területekről gyakorlatilag eltűnt. Ez a háborús bűntett miatti felelősséget felveti.
Hivatkoznék arra a konkrétumra, amikor Josip Broz Tito terroristái több mint
40.000 magyart mészároltak le a Délvidéken. A magyar lakosság számának
radikális fogyatkozását a korabeli és a jelenlegi lexikonok adatai közötti
eltérés is igazolja. E körben figyelembe veendők az 1910-es népszámlálás adatai
is.
A petícióban foglaltak értékelése során figyelembe kell venni azt is, hogy a
Szerződést aláíró államok közül több országnak a helyzetében változás állott
be:
- A Szovjetunió, mint egységes állam megszűnt.
- Jugoszlávia, mint a Szerződést aláíró egyik állam a korábbi formájában megszűnt
létezni.
- Csehszlovákia, mint egységes állam ugyancsak megszűnt.
A változások miatt a Szerződés a jogi formájában sem tartható fenn. A fentieken
túlmenően a következőkre kívánok még rámutatni. A Békeszerződések következtében
Magyarországot – többek között – az alábbi veszteségek érték:
Haditengerészetüket ért kár színarany értékben:
– hadihajó 60.000 kg színarany
– hajógyári anyagok, iparcikkek, gépek 480.000 kg
– hadikórházak, hidrográfiai hivatalok, hadiakadémiák 300.000 kg
– hadikikötői felszerelések 10.000 kg
– 801 db hajó 80.000 kg
– Fiume kikötő felépítésének értéke 21.300 kg
– Fiume kikötő ingó és ingatlan értéke 7.500 kg
– tengerhajózási vállalatoknak nyújtott segély összege 7.500 kg
– tengerhajózási vállalatok vagyona 7.785 kg
– összesen 974.085 kg színarany-érték.
(Az adatok dr. Juba Ferenc tengerészkapitány-történész szakértő adatain
alapulnak.)
További veszteségek:
– az ország összes arany-, ezüst- és sóbányája,
– a szénbányák 80 %-a,
– az erdők 90 %-a,
– a vasútvonalak és az ezekhez tartozó vasúti szerelvények,
– a felbecsülhetetlen értékű műkincsek,
– Fiume, az egyetlen tengeri kikötő elvétele,
– az összes tengeri és folyami hajók.
Közismert tény, hogy a Békeszerződés delegátusainak tagjai között a
Magyarországot sújtó retorziót illetően egyetértés nem volt. A nézetkülönbségek
a korabeli jegyzőkönyvekből, visszaemlékezésekből egyértelműen igazolhatók.
A továbbiakban a Szerződés létrejöttében és a Szerződés megkötése utáni időszakban
hivatalban lévő politikai személyiségek véleményét idézem:
David Lloyd George brit miniszterelnök a Londonban, 1928. október hó 4-én előadott
beszédében kijelentette: "a teljes okmány- és adattár, amit egyes
szövetségeseink a béketárgyalások során nekünk szolgáltattak, hazug és
hamisított volt. Nem vettük észre a szövetségeseink által elénk terjesztett
statisztikák valótlanságát, amelyek végül is a diplomácia történetének legigazságtalanabb
békéjét hozták létre, és amelyek következménye a nemzetközi törvények és a
nemzetközi jogok legdurvább megsértése volt." A fentiekről David Lloyd
George az emlékirataiban szól. Henry Pozzi 1933-ban megjelent írásában
kifejezetten felveti a tárgyalófelek felelősségét.
Lord Newton szerint "a nagy békebírák nem ismerték azon nemzetek
néprajzának, földrajzának és történelmének alapelemeit, amelynek sorsát
rendezniük kellett."
Robert Cecil angol delegátus szerint a Népszövetséget azon célból hozták létre,
hogy "időről időre határrevíziót eszközöljön." Nicolson Harold, aki a
Békekonferencián jelen volt, 1933. évben a következőket írta:
"Magyarország feldarabolása oly módon történt, hogy az érdekelt lakosság
véleményét senki sem vette figyelembe." Az angol diplomata
"Peacemaking" című könyvében több érdekelt államférfi véleményét is
összegzi, amikor a következőt jegyzi fel: "az uralkodó gondolat az volt,
hogy az elért béke rossz és alkalmazhatatlan, a béke az intrikának és a
kapzsiságnak az eredménye, és ez a béke inkább előkészíti a háborút, mint azt
megakadályozná."
Nitti, aki az olasz kormány nevében szólott, a békefeltételeket azért tartotta
elfogadhatatlannak, mert Magyarország szétdarabolása esetében a szláv túlsúly
ellen nem látott semmiféle erőt. Nitti kitért arra is, hogy Olaszország az
Osztrák-Magyar Monarchiával, nem pedig Magyarországgal harcolt.
A későbbi amerikai nagykövet, Bullit, a következőket írta Wilson elnöknek:
"Én csak egy vagyok azon milliók közül, akiknek bizalmuk volt Önben. Mi
azt gondoltuk, hogy Ön egy pártatlan és igazságos békét akar. Ennek ellenére a
területi feldarabolásoknak népek lettek az áldozatai, és ez magában hordja egy
háború csíráit. A Békekonferencia rendelkezései bizonyos, hogy újabb nemzetközi
összeütközéseket gerjesztenek. Saját népe és az emberiség érdekében az Egyesült
Államoknak kötelessége, hogy megtagadja ennek az igazságtalan békének az
aláírását."
Itt kell említeni Ionel Bratinau román miniszterelnök 1920. július hó 1. napján
Bukarestben elhangzott nyilatkozatát: "nem nyughatunk addig, amíg a magyar
népet gazdaságilag és katonailag teljesen tönkre nem tesszük, mert mindaddig,
amíg Magyarországban az életképességnek szikrája is van, mi magunkat
biztonságban nem érezhetjük."
A Trianoni Békeszerződés tárgyalása során több esetben felvetődött, hogy
Romániát tekinthetik-e a tárgyaló felek szövetséges államnak. A Franciaországot
képviselő Tardieu és Berthelot voltak azok, akik nem kis nehézségek árán érték
el azt, hogy az Antant nagyhatalmak Romániát hadviselő államnak ismerjék el.
Maga Clemenceau miniszterelnök nyilatkozta, hogy "a szövetségesek
megegyeztek abban, hogy Romániát ismét szövetséges hatalomnak tekintik, és a
Konferencián e szerint kezelik", tehát a szövetségesek Romániának
ugyanolyan számú küldöttséget engedélyeztek, mint Belgiumnak vagy Szerbiának,
vagyis azoknak az államoknak, amelyek a háború kezdetétől annak befejezéséig
harcoltak Németország-Ausztria-Magyarország ellen.
Történelmi tény, hogy a magyar delegáció a Béketárgyalásokon nem vehetett
részt. Csupán akkor volt jelen, amikor a meghozott ítéletet, határozatot a
részére kézbesítették. Ekkor közölték a magyar delegációval, hogy csak akkor
lehet tagja a Népszövetségnek, ha a határozatot tudomásul veszi. A magyar
delegáció a kényszerítő körülmények hatása alatt írta alá a Békeszerződést. Ez
az aláírás – mivel a kényszerítő körülmények hatására történt – mind a
nemzetközi jog, mind pedig a bírói joggyakorlat értelmében érvénytelen.
A közelmúlt – de a Békeszerződés következményeivel szorosan összefüggő –
jellemző példája a 169/1997-1991/18 számú törvény, melyet a román illetékes
szervek fogadtak el. Ez rendelkezik a törvénytelenül elvett, elkobzott
ingatlanok eredeti tulajdonosainak történő visszaszolgáltatásáról. E törvény
nemzetközi visszhangja pozitív. Ugyanakkor tény, hogy a törvény ellenére a
Romániában kisebbségben élő magyar anyanyelvű lakosság – akiknek mintegy 70-75
%-a a törvény hatálya alá tartozna – semmiféle korábban elkobzott vagyonát
vissza nem kapta. Hasonlóan a törvény hatálya nem terjedt ki a római katolikus
egyházra sem.
Záradék
A petícióból kitűnik, hogy a Trianoni szerződés elfogadásakor Magyarországot az
I. világháborúban való részvételéért büntették meg. A Párizsi Békeszerződés
aláírásakor viszont Magyarországot a II. világháborúban való részvétele miatt
marasztalták el. Mindkét szerződés kollektív büntetésről rendelkezett, ami a
nemzetközi jog alapján elfogadhatatlan.
Összességében megállapítható, hogy mind a Trianoni, mind a Párizsi Békeszerződés
alakilag és jogilag is érvénytelen. Az elcsatolt területen élő magyar
állampolgárok sérelmére 1920. évtől kezdődően olyan bűncselekmények elkövetése
történt, amelyek a nemzetközi jog alapján nem évülnek el. Szükséges annak
bíróság által történő kimondása, hogy a fent említett Szerződések érvénytelenek
és az érvénytelenség következtében a Magyar Népet jogorvoslat illeti meg. A
büntetőjogi felelősség kérdése is vizsgálatot igényel. A tényfeltáráshoz kíván
segítséget nyújtani az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS, amikor egy nemzetközi
vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazza, és ehhez a maga részéről minden
segítséget megad. A vizsgálóbizottság felállítását 25-30 fő részvételével
javaslom, amelyekből 10 szakértőt az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS delegálna.
E személyek az elcsatolt területeken használatos nyelvet beszélik. A bizottság
tagjai a petícióban foglaltakat a helyszíni vizsgálatok keretében konkrétan
igazolják.
Az 1956-os Magyar Forradalom idején az Egyesült Nemzetek Szervezetének nem volt
lehetősége támogatni a magyar nemzet szabadságharcát. A körülmények
megváltoztak. Az ENSZ-nek most lehetősége nyílik arra, hogy jóvátegye az akkori
közömbösségét.
Tisztelettel:
Prof. Ludwig von Lang
főtitkár
INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS
Zürich, 2001. február 20.